2014. március 27., csütörtök

Humusznál jártam

A Humusz Szövetség Újrapapír Workshopján jártam. Most voltam először náluk, és amikor befordultam az utcasarkon egy csodás kis kerttel övezett házat találtam. Már a kerítés is elvarázsolt, ahogy a fények játszottak az újrahasznosított műanyagból készült kerítésen. Egyből előkaptam a gépemet, mert nem lehetett nem lefotózni, majd belépve a kert szintén magával ragadott. Ott is sok újrahasznosított dolgot fedeztem fel, palackokból készült ágyás szegélyt, újrahasznosított padokat, és a régi homokozóból átalakult tavat. Gondolhatjátok a madarak is szeretnek oda járni, egy kis rigót sikerült is lencsevégre kapnom.  Szóval egy szó mint száz, míg szállingóztak a vendégek, én fotóztam. :-)




Bent egy kis büfé fogadott minket, ahogy egyből a mélyvízbe dobták  két palacktálamat,  répák landoltak rajta.


Majd jöttek a jobbnál jobb előadások, csupa papír témában a kedvencem a zöld nyomtatás azaz a zöldnyomda volt. Élveztem pl., hogy kézbe is vehettünk sok zöld nyomtatással készült kiadványt. Megerősítést kaptam többek között, hogy az eddig csak tervezgetett új névjegykártyámat (a régi elfogyott) majd ezzel a ZÖLDNYOMDÁNÁL készíttessem el. 

Az előadás összefoglalójával nem traktállak titeket, ITT elolvashatjátok. 

Örülök, hogy elmehettem és nem csak azért, mert a végen vászon szatyrot, fa tollat és újrapapír füzetet kaptunk,  (megjegyzem sok vászon szatyrom van, de ez pont jó méretű nem túl nagy és a füle is tök jó hosszú. :-)) hanem mert érdekes előadásokat hallottam egy szuper helyen, velem hasonszőrűen gondolkodó emberekkel/emberektől.

További fotókat a facebook oldalamon találtok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése